A kollaboráns éneke Lipótváron

Az SZNT 1945. május 15-én kiadott 33/1945-ös rendelete elrendelte a háborús bűnösök felett ítélkező népbíróságok megszervezését. A rendelet értelmében a fasiszta megszállókkal való együttműködés (értelemszerűen a kollaborálás) volt az egyik kritériuma a háborús bűnösségnek. A népbíróságon elítéltek 28,5 %-a volt szlovák, 58,8 %-a magyar. A népbírósági ítélet ellen nem lehetett fellebbezni.

A lipótvári börtönben sínylődő, később Magyarországra kitelepített, a magyarságáért börtönbe juttatott magyar ember adománya.

A dal tükörfordítása:

A lipótvári kollaboráns dala

A szabadságuktól megfosztott politikai foglyok,
ülünk Lipótváron. nehéz körülmények között.

Puszta cellák, rácsos felhők,
szomorúan tekintünk rajtuk át, fel a felhőkre.

Ah, Istenem, mit is tettünk,
Hogy mindannyiunkat váratlanul börtönbe vetettek.

Reggel szól a harang, ébredj kollaboráns,
mosakodj, imádkozz, kávéra várj.

Napjában tizenöt deka kenyeret kapsz,
borsót, babot, krumplit eszik itt a fogoly.

Reggeli után munka, a felügyelők várnak,
krumpliszedőket, kertészkedőket, susztereket kísérgetnek.

Naponta három műszakban a hídra (?) járnak,
ahol több mint kétszáz fogoly, és a munkából sok van.

A reggeli kávé után „kiblizni” hívnak,
aztán mindenki ki a szobából az udvarral: geplizni ? (ragasztani).

Tizenegy órakor ebédet adnak,
amit a szakácsok készítettek, a „basziba” hozzák.

Ebéd után sorakozó, a főnök jön,
szalutál, megszámol bennünket, más cellába megy.

Zörögnek az ajtók, a csörögnek a kulcsok,
délután eltűnünk az őr szemei elől.

Négy órakor adják a vacsorát,
utána sorakozó, és jó éjszakát kíván a főnök.

A kedves fogoly szürkén tekint, az ablakban rácsok,
forró vágy a leány után, a szíve remeg.

A foglyok szomorúan tekintgetnek a rácson át, és állandóan
a feleségre, gyermekre, családra gondolnak.

Az asszony sír otthon, a gyerekek emlékeznek,
hogy ezt a tatát szabadon engedjék.

Istenem segíts, szabadra kerülni,
a szlovák nemzet minden hű fiának.

Lipótvár, 1945 nyarán. / Kollaboráns