Települési archívum

Bevezető:
A második világháború eseményeivel nagyon sokan foglalkoztak már. Rancsó Sarolta, a Selye János Gimnázium diákja, munkájában két fiatal szerelmének kibontakozását mutatja be a háború ideje alatt a kedvesnek íródott leveleken, dokumentumokon keresztül… Az eredeti leveleket Perczelné Hajmássy Gizella (1944), komáromi lakos, a pár gyermeke bocsájtotta rendelkezésünkre. A szerelmeslevelek 13 hónap alatt íródtak, 1942. június 28 – 1943. augusztus 29-e között 37 üzenet érkezett: ebből tábori postai levelezőlapon 31, levélben 3, képeslapon 3. Hetényre Zajos Gizella úrleányhoz.
A levelek írói a hetényi Zajos kocsma udvarán ismerkedtek meg egymással. A kocsma kultúrházként is működött, udvarán pince is volt, mely a falu óvóhelyéül szolgált. Zajos Gizella (édesanyja Szabó Mária, aki 16 évesen ment férjhez Zajos András hetényi kocsmároshoz) 1924-ben született, visszafogott, szolid természetű volt. A szőlőben dolgozott, és segédkezett a kocsmában. Hajmássy Lajos 1914. december 22-én született, Komáromban egy hentes családban. A Vág-Duna-sor 14 szám alatt lakott, a Szent János utca sarkán volt az üzletük, melyet 1953-ban államosítottak.  Hárman voltak testvérek, egy idősebb fiú és egy fiatalabb lánytestvére volt. Lajos a kötelező katonai szolgálatot gépkocsivezetőként teljesítette. Hajmássy Lajost Breszt-Litovszkiba vezényelték, aki vonaton, egy vasárnapi napon érkezett meg ide. Rendfokozata: szkv.  (szakaszvezető), tábori posta száma: 291/63.
Az első hosszabb levél 1942. november 13-án íródott, egy Hindenburg mécses fényénél, -17 fokos hidegben. Két napig csak havazott, tomboló szél volt. Beköszöntött a tél.  Lajos csak szeretné tudni, hogy Gizikének van-e olyan valakije, aki szeretőn, féltő gondolattal kíséri ottani lépteit, aki nehéz óráiban gondolataiban vele van, s együtt érez vele, tán pont akkor, amikor a bombák dübörgése közt igyekszik minél mélyebbre dugni a fejét a Don menti pocsolyába.
Karácsonykor a templomban Hetényen imádkoztak a katonákért. Két hónap szünet következik a levelezésben. 1943. február 24-én íródott Gizike válasza, melyben aggódását fejezi ki Lajos iránt, ez jól esik Lajosnak, Lajos írja, hogy volt jó pár meleg órájuk a fronton, amikor nem írhatott, de a helyzet most már normalizálódott, reméli Gizike kifarsangolta magát, s rövidesen küld Lajosnak egy fényképet.
Március 15 (1943) – dupla ünnepnap, azért is, mert megkapta Gizuska lapját. Lajos magyarázkodik a fénykép miatt: kisebb fenyegetés közepette Lajos nem kérte, csupán megemlítette, hogy fényképet kért Gizikéről. Lajos kérni nem szeret, mert nincs rosszabb egy visszautasításnál, aki viszont önzetlenül adja, attól úgy sem kell kérni.
1943. április 10, a fronton kritikus a helyzet, Lajos aggódik, hogy még a nyárra is itt kell maradni. Célozgat komoly szándékaira, kéri Gizuskát, hogy csak akkor írjon választ, ha a jövőképében Lajos is benne van. Hiába szép a májusi virágzás, a katonák lélek nélküli életén nem segít: „Ez a háború a szép világot dönti meg az emberben, kiöli az érzést a szép iránt, egy elfásult lelkületet teremt áldozatában.”
1943. április 4. – Lajos úgy érzi, hogy ebben a hónapban haza fognak indulni, úgy érzi, történni fog valami: „Elringat az édes érzés, hogy nemsokára magyar szót hallok, magyar lánytól, s a magyar tiszta erkölcsöt, és nem az itteni pocsolyát.”
A 4. hosszabb levél 1943. július 3-án íródott. Itt már nagyon érezni, hogy Lajos rossz lelki állapotban van. Gyóni Géza költőt említi, aki itt, Oroszországban szenvedett és halt is meg egy fogolytáborban az első világháború idején. Lajos szeretné, ha most felváltanák őket a fronton olyanok, akik otthon a szájuknál fogva nagy hősök. Úgy gondolja, hogy „mint szűkölő ebek vonyítanának a háború muzsikájától”. A levélben Lajos a szobáját is bemutatja: a II. emeleten, 2 ágy, 1 éjjeli szekrény féle, Falra aggatott szerelvények képei, Gizuska képzeletbeli fényképe. Szobatársa hatalmas ember, kitűnően mosogat és szájharmonikázik, egy baja van, mindig azt mondja, nem tud enni… eleget. Pünkösd vasárnapján Hetényen a templomban a Don menti katonákért imádkoztak. A fronton a helyiek is ünnepelnek: minden utcasarkon árulják a „szemecskét”, a Sztálin „bon-bont” vagyis pirított tökmagot. Megnőtt a részeg emberek aránya s a nők is meglehetős sikerrel produkálják magukat. A másik dolog, amiből biztos tudják, hogy az oroszok is ünnepelnek, a nők vállig mosakodtak (s ez nem lábtól felfelé értendő!!!)
A Szombathelyről íródott levélhez:
Hajmássy Lajos megkéri Gizike kezét, akivel 1943. december 7-én házasságot köt. Kapcsolatukból 1944. szeptember 8-án megszületik Gizella lányuk, akit azonban az édesapa csak a hadifogságból való hazajutás után láthat először. A háború végén, május 9-én esik orosz fogságba, Szombathelyre viszik, ahol pékmunkát végez, tolmácsol és kenyeret süt a hadifoglyoknak. Aljósának szólították őt. Áthelyezésekor Almásfüzitőn kidobta a liszteszsákba csomagolt levelet a vonatból, azzal, hogy aki megtalálja, értesítse a feleségét. A levelet Gizike megkapta.

Bevezető:
A második világháború eseményeivel nagyon sokan foglalkoztak már. Rancsó Sarolta, a Selye János Gimnázium diákja, munkájában két fiatal szerelmének kibontakozását mutatja be a háború ideje alatt a kedvesnek íródott leveleken, dokumentumokon keresztül… Az eredeti leveleket Perczelné Hajmássy Gizella (1944), komáromi lakos, a pár gyermeke bocsájtotta rendelkezésünkre. A szerelmeslevelek 13 hónap alatt íródtak, 1942. június 28 – 1943. augusztus 29-e között 37 üzenet érkezett: ebből tábori postai levelezőlapon 31, levélben 3, képeslapon 3. Hetényre Zajos Gizella úrleányhoz.
A levelek írói a hetényi Zajos kocsma udvarán ismerkedtek meg egymással. A kocsma kultúrházként is működött, udvarán pince is volt, mely a falu óvóhelyéül szolgált. Zajos Gizella (édesanyja Szabó Mária, aki 16 évesen ment férjhez Zajos András hetényi kocsmároshoz) 1924-ben született, visszafogott, szolid természetű volt. A szőlőben dolgozott, és segédkezett a kocsmában. Hajmássy Lajos 1914. december 22-én született, Komáromban egy hentes családban. A Vág-Duna-sor 14 szám alatt lakott, a Szent János utca sarkán volt az üzletük, melyet 1953-ban államosítottak.  Hárman voltak testvérek, egy idősebb fiú és egy fiatalabb lánytestvére volt. Lajos a kötelező katonai szolgálatot gépkocsivezetőként teljesítette. Hajmássy Lajost Breszt-Litovszkiba vezényelték, aki vonaton, egy vasárnapi napon érkezett meg ide. Rendfokozata: szkv.  (szakaszvezető), tábori posta száma: 291/63.
Az első hosszabb levél 1942. november 13-án íródott, egy Hindenburg mécses fényénél, -17 fokos hidegben. Két napig csak havazott, tomboló szél volt. Beköszöntött a tél.  Lajos csak szeretné tudni, hogy Gizikének van-e olyan valakije, aki szeretőn, féltő gondolattal kíséri ottani lépteit, aki nehéz óráiban gondolataiban vele van, s együtt érez vele, tán pont akkor, amikor a bombák dübörgése közt igyekszik minél mélyebbre dugni a fejét a Don menti pocsolyába.
Karácsonykor a templomban Hetényen imádkoztak a katonákért. Két hónap szünet következik a levelezésben. 1943. február 24-én íródott Gizike válasza, melyben aggódását fejezi ki Lajos iránt, ez jól esik Lajosnak, Lajos írja, hogy volt jó pár meleg órájuk a fronton, amikor nem írhatott, de a helyzet most már normalizálódott, reméli Gizike kifarsangolta magát, s rövidesen küld Lajosnak egy fényképet.
Március 15 (1943) – dupla ünnepnap, azért is, mert megkapta Gizuska lapját. Lajos magyarázkodik a fénykép miatt: kisebb fenyegetés közepette Lajos nem kérte, csupán megemlítette, hogy fényképet kért Gizikéről. Lajos kérni nem szeret, mert nincs rosszabb egy visszautasításnál, aki viszont önzetlenül adja, attól úgy sem kell kérni.
1943. április 10, a fronton kritikus a helyzet, Lajos aggódik, hogy még a nyárra is itt kell maradni. Célozgat komoly szándékaira, kéri Gizuskát, hogy csak akkor írjon választ, ha a jövőképében Lajos is benne van. Hiába szép a májusi virágzás, a katonák lélek nélküli életén nem segít: „Ez a háború a szép világot dönti meg az emberben, kiöli az érzést a szép iránt, egy elfásult lelkületet teremt áldozatában.”
1943. április 4. – Lajos úgy érzi, hogy ebben a hónapban haza fognak indulni, úgy érzi, történni fog valami: „Elringat az édes érzés, hogy nemsokára magyar szót hallok, magyar lánytól, s a magyar tiszta erkölcsöt, és nem az itteni pocsolyát.”
A 4. hosszabb levél 1943. július 3-án íródott. Itt már nagyon érezni, hogy Lajos rossz lelki állapotban van. Gyóni Géza költőt említi, aki itt, Oroszországban szenvedett és halt is meg egy fogolytáborban az első világháború idején. Lajos szeretné, ha most felváltanák őket a fronton olyanok, akik otthon a szájuknál fogva nagy hősök. Úgy gondolja, hogy „mint szűkölő ebek vonyítanának a háború muzsikájától”. A levélben Lajos a szobáját is bemutatja: a II. emeleten, 2 ágy, 1 éjjeli szekrény féle, Falra aggatott szerelvények képei, Gizuska képzeletbeli fényképe. Szobatársa hatalmas ember, kitűnően mosogat és szájharmonikázik, egy baja van, mindig azt mondja, nem tud enni… eleget. Pünkösd vasárnapján Hetényen a templomban a Don menti katonákért imádkoztak. A fronton a helyiek is ünnepelnek: minden utcasarkon árulják a „szemecskét”, a Sztálin „bon-bont” vagyis pirított tökmagot. Megnőtt a részeg emberek aránya s a nők is meglehetős sikerrel produkálják magukat. A másik dolog, amiből biztos tudják, hogy az oroszok is ünnepelnek, a nők vállig mosakodtak (s ez nem lábtól felfelé értendő!!!)
A Szombathelyről íródott levélhez:
Hajmássy Lajos megkéri Gizike kezét, akivel 1943. december 7-én házasságot köt. Kapcsolatukból 1944. szeptember 8-án megszületik Gizella lányuk, akit azonban az édesapa csak a hadifogságból való hazajutás után láthat először. A háború végén, május 9-én esik orosz fogságba, Szombathelyre viszik, ahol pékmunkát végez, tolmácsol és kenyeret süt a hadifoglyoknak. Aljósának szólították őt. Áthelyezésekor Almásfüzitőn kidobta a liszteszsákba csomagolt levelet a vonatból, azzal, hogy aki megtalálja, értesítse a feleségét. A levelet Gizike megkapta.

Bevezető:
A második világháború eseményeivel nagyon sokan foglalkoztak már. Rancsó Sarolta, a Selye János Gimnázium diákja, munkájában két fiatal szerelmének kibontakozását mutatja be a háború ideje alatt a kedvesnek íródott leveleken, dokumentumokon keresztül… Az eredeti leveleket Perczelné Hajmássy Gizella (1944), komáromi lakos, a pár gyermeke bocsájtotta rendelkezésünkre. A szerelmeslevelek 13 hónap alatt íródtak, 1942. június 28 – 1943. augusztus 29-e között 37 üzenet érkezett: ebből tábori postai levelezőlapon 31, levélben 3, képeslapon 3. Hetényre Zajos Gizella úrleányhoz.
A levelek írói a hetényi Zajos kocsma udvarán ismerkedtek meg egymással. A kocsma kultúrházként is működött, udvarán pince is volt, mely a falu óvóhelyéül szolgált. Zajos Gizella (édesanyja Szabó Mária, aki 16 évesen ment férjhez Zajos András hetényi kocsmároshoz) 1924-ben született, visszafogott, szolid természetű volt. A szőlőben dolgozott, és segédkezett a kocsmában. Hajmássy Lajos 1914. december 22-én született, Komáromban egy hentes családban. A Vág-Duna-sor 14 szám alatt lakott, a Szent János utca sarkán volt az üzletük, melyet 1953-ban államosítottak.  Hárman voltak testvérek, egy idősebb fiú és egy fiatalabb lánytestvére volt. Lajos a kötelező katonai szolgálatot gépkocsivezetőként teljesítette. Hajmássy Lajost Breszt-Litovszkiba vezényelték, aki vonaton, egy vasárnapi napon érkezett meg ide. Rendfokozata: szkv.  (szakaszvezető), tábori posta száma: 291/63.
Az első hosszabb levél 1942. november 13-án íródott, egy Hindenburg mécses fényénél, -17 fokos hidegben. Két napig csak havazott, tomboló szél volt. Beköszöntött a tél.  Lajos csak szeretné tudni, hogy Gizikének van-e olyan valakije, aki szeretőn, féltő gondolattal kíséri ottani lépteit, aki nehéz óráiban gondolataiban vele van, s együtt érez vele, tán pont akkor, amikor a bombák dübörgése közt igyekszik minél mélyebbre dugni a fejét a Don menti pocsolyába.
Karácsonykor a templomban Hetényen imádkoztak a katonákért. Két hónap szünet következik a levelezésben. 1943. február 24-én íródott Gizike válasza, melyben aggódását fejezi ki Lajos iránt, ez jól esik Lajosnak, Lajos írja, hogy volt jó pár meleg órájuk a fronton, amikor nem írhatott, de a helyzet most már normalizálódott, reméli Gizike kifarsangolta magát, s rövidesen küld Lajosnak egy fényképet.
Március 15 (1943) – dupla ünnepnap, azért is, mert megkapta Gizuska lapját. Lajos magyarázkodik a fénykép miatt: kisebb fenyegetés közepette Lajos nem kérte, csupán megemlítette, hogy fényképet kért Gizikéről. Lajos kérni nem szeret, mert nincs rosszabb egy visszautasításnál, aki viszont önzetlenül adja, attól úgy sem kell kérni.
1943. április 10, a fronton kritikus a helyzet, Lajos aggódik, hogy még a nyárra is itt kell maradni. Célozgat komoly szándékaira, kéri Gizuskát, hogy csak akkor írjon választ, ha a jövőképében Lajos is benne van. Hiába szép a májusi virágzás, a katonák lélek nélküli életén nem segít: „Ez a háború a szép világot dönti meg az emberben, kiöli az érzést a szép iránt, egy elfásult lelkületet teremt áldozatában.”
1943. április 4. – Lajos úgy érzi, hogy ebben a hónapban haza fognak indulni, úgy érzi, történni fog valami: „Elringat az édes érzés, hogy nemsokára magyar szót hallok, magyar lánytól, s a magyar tiszta erkölcsöt, és nem az itteni pocsolyát.”
A 4. hosszabb levél 1943. július 3-án íródott. Itt már nagyon érezni, hogy Lajos rossz lelki állapotban van. Gyóni Géza költőt említi, aki itt, Oroszországban szenvedett és halt is meg egy fogolytáborban az első világháború idején. Lajos szeretné, ha most felváltanák őket a fronton olyanok, akik otthon a szájuknál fogva nagy hősök. Úgy gondolja, hogy „mint szűkölő ebek vonyítanának a háború muzsikájától”. A levélben Lajos a szobáját is bemutatja: a II. emeleten, 2 ágy, 1 éjjeli szekrény féle, Falra aggatott szerelvények képei, Gizuska képzeletbeli fényképe. Szobatársa hatalmas ember, kitűnően mosogat és szájharmonikázik, egy baja van, mindig azt mondja, nem tud enni… eleget. Pünkösd vasárnapján Hetényen a templomban a Don menti katonákért imádkoztak. A fronton a helyiek is ünnepelnek: minden utcasarkon árulják a „szemecskét”, a Sztálin „bon-bont” vagyis pirított tökmagot. Megnőtt a részeg emberek aránya s a nők is meglehetős sikerrel produkálják magukat. A másik dolog, amiből biztos tudják, hogy az oroszok is ünnepelnek, a nők vállig mosakodtak (s ez nem lábtól felfelé értendő!!!)
A Szombathelyről íródott levélhez:
Hajmássy Lajos megkéri Gizike kezét, akivel 1943. december 7-én házasságot köt. Kapcsolatukból 1944. szeptember 8-án megszületik Gizella lányuk, akit azonban az édesapa csak a hadifogságból való hazajutás után láthat először. A háború végén, május 9-én esik orosz fogságba, Szombathelyre viszik, ahol pékmunkát végez, tolmácsol és kenyeret süt a hadifoglyoknak. Aljósának szólították őt. Áthelyezésekor Almásfüzitőn kidobta a liszteszsákba csomagolt levelet a vonatból, azzal, hogy aki megtalálja, értesítse a feleségét. A levelet Gizike megkapta.

Bevezető:
A második világháború eseményeivel nagyon sokan foglalkoztak már. Rancsó Sarolta, a Selye János Gimnázium diákja, munkájában két fiatal szerelmének kibontakozását mutatja be a háború ideje alatt a kedvesnek íródott leveleken, dokumentumokon keresztül… Az eredeti leveleket Perczelné Hajmássy Gizella (1944), komáromi lakos, a pár gyermeke bocsájtotta rendelkezésünkre. A szerelmeslevelek 13 hónap alatt íródtak, 1942. június 28 – 1943. augusztus 29-e között 37 üzenet érkezett: ebből tábori postai levelezőlapon 31, levélben 3, képeslapon 3. Hetényre Zajos Gizella úrleányhoz.
A levelek írói a hetényi Zajos kocsma udvarán ismerkedtek meg egymással. A kocsma kultúrházként is működött, udvarán pince is volt, mely a falu óvóhelyéül szolgált. Zajos Gizella (édesanyja Szabó Mária, aki 16 évesen ment férjhez Zajos András hetényi kocsmároshoz) 1924-ben született, visszafogott, szolid természetű volt. A szőlőben dolgozott, és segédkezett a kocsmában. Hajmássy Lajos 1914. december 22-én született, Komáromban egy hentes családban. A Vág-Duna-sor 14 szám alatt lakott, a Szent János utca sarkán volt az üzletük, melyet 1953-ban államosítottak.  Hárman voltak testvérek, egy idősebb fiú és egy fiatalabb lánytestvére volt. Lajos a kötelező katonai szolgálatot gépkocsivezetőként teljesítette. Hajmássy Lajost Breszt-Litovszkiba vezényelték, aki vonaton, egy vasárnapi napon érkezett meg ide. Rendfokozata: szkv.  (szakaszvezető), tábori posta száma: 291/63.
Az első hosszabb levél 1942. november 13-án íródott, egy Hindenburg mécses fényénél, -17 fokos hidegben. Két napig csak havazott, tomboló szél volt. Beköszöntött a tél.  Lajos csak szeretné tudni, hogy Gizikének van-e olyan valakije, aki szeretőn, féltő gondolattal kíséri ottani lépteit, aki nehéz óráiban gondolataiban vele van, s együtt érez vele, tán pont akkor, amikor a bombák dübörgése közt igyekszik minél mélyebbre dugni a fejét a Don menti pocsolyába.
Karácsonykor a templomban Hetényen imádkoztak a katonákért. Két hónap szünet következik a levelezésben. 1943. február 24-én íródott Gizike válasza, melyben aggódását fejezi ki Lajos iránt, ez jól esik Lajosnak, Lajos írja, hogy volt jó pár meleg órájuk a fronton, amikor nem írhatott, de a helyzet most már normalizálódott, reméli Gizike kifarsangolta magát, s rövidesen küld Lajosnak egy fényképet.
Március 15 (1943) – dupla ünnepnap, azért is, mert megkapta Gizuska lapját. Lajos magyarázkodik a fénykép miatt: kisebb fenyegetés közepette Lajos nem kérte, csupán megemlítette, hogy fényképet kért Gizikéről. Lajos kérni nem szeret, mert nincs rosszabb egy visszautasításnál, aki viszont önzetlenül adja, attól úgy sem kell kérni.
1943. április 10, a fronton kritikus a helyzet, Lajos aggódik, hogy még a nyárra is itt kell maradni. Célozgat komoly szándékaira, kéri Gizuskát, hogy csak akkor írjon választ, ha a jövőképében Lajos is benne van. Hiába szép a májusi virágzás, a katonák lélek nélküli életén nem segít: „Ez a háború a szép világot dönti meg az emberben, kiöli az érzést a szép iránt, egy elfásult lelkületet teremt áldozatában.”
1943. április 4. – Lajos úgy érzi, hogy ebben a hónapban haza fognak indulni, úgy érzi, történni fog valami: „Elringat az édes érzés, hogy nemsokára magyar szót hallok, magyar lánytól, s a magyar tiszta erkölcsöt, és nem az itteni pocsolyát.”
A 4. hosszabb levél 1943. július 3-án íródott. Itt már nagyon érezni, hogy Lajos rossz lelki állapotban van. Gyóni Géza költőt említi, aki itt, Oroszországban szenvedett és halt is meg egy fogolytáborban az első világháború idején. Lajos szeretné, ha most felváltanák őket a fronton olyanok, akik otthon a szájuknál fogva nagy hősök. Úgy gondolja, hogy „mint szűkölő ebek vonyítanának a háború muzsikájától”. A levélben Lajos a szobáját is bemutatja: a II. emeleten, 2 ágy, 1 éjjeli szekrény féle, Falra aggatott szerelvények képei, Gizuska képzeletbeli fényképe. Szobatársa hatalmas ember, kitűnően mosogat és szájharmonikázik, egy baja van, mindig azt mondja, nem tud enni… eleget. Pünkösd vasárnapján Hetényen a templomban a Don menti katonákért imádkoztak. A fronton a helyiek is ünnepelnek: minden utcasarkon árulják a „szemecskét”, a Sztálin „bon-bont” vagyis pirított tökmagot. Megnőtt a részeg emberek aránya s a nők is meglehetős sikerrel produkálják magukat. A másik dolog, amiből biztos tudják, hogy az oroszok is ünnepelnek, a nők vállig mosakodtak (s ez nem lábtól felfelé értendő!!!)
A Szombathelyről íródott levélhez:
Hajmássy Lajos megkéri Gizike kezét, akivel 1943. december 7-én házasságot köt. Kapcsolatukból 1944. szeptember 8-án megszületik Gizella lányuk, akit azonban az édesapa csak a hadifogságból való hazajutás után láthat először. A háború végén, május 9-én esik orosz fogságba, Szombathelyre viszik, ahol pékmunkát végez, tolmácsol és kenyeret süt a hadifoglyoknak. Aljósának szólították őt. Áthelyezésekor Almásfüzitőn kidobta a liszteszsákba csomagolt levelet a vonatból, azzal, hogy aki megtalálja, értesítse a feleségét. A levelet Gizike megkapta.